Rólam:

Takáts Péter

 

Szociális vállalkozó – A Magyar Antropozófia Társaság
Képviselőtestületének tagja

Antropozófus, gondolkódó, előadó, tréner 

“A szellemi élet kibontakozása és fenntartása…”

1950. március 22-én születtem Budapesten. 1998-ban ismerkedtem meg az antropozófiával és a Magyar Antropozófiai Társaságba 2004. áprilisában léptem be, majd 2011. januárjában lettem a Szabad Szellemtudományi Főiskolának is a tagja.

Az elmélet mellett egy gyakorlati utat jártam végig, és 2012. végéig összesen 35 antropozófiai alapokon szervezett és külföldi előadók által tartott képzésen vettem részt Magyarországon és külföldön, elsősorban a Lievegoed impulzust követő antropozófus közösségek, iskolák szervezésében. 2000-ben találkoztam dr. Lex Boss holland antropozófussal, és az ő vezetésével és támogatásával tudtam elmélyedni az antropozófia gyakorlati alkalmazásában.

Érdeklődésem elsősorban az antropozófia szociális impulzusának irányába fordult és számos kezdeményezésem valósult meg éppen ennek a szociális impulzusnak a jegyében. Ettől kezdve együtt dolgoztam az ASD-vel (Association for Social Developement), ami a Lievegoed impulzus alapján működő szakemberek közössége, a Coenrad van Houten által vezetett NALM (New Adult Learning Mouvement) fejlesztő csoporttal, a német MIRA antropozófus szervezetfejlesztő közösséggel. Bár még nem voltam a tagja a Goetheanumban működő Szabad Szellemtudományi Főiskolának, 2005-től kezdődően, évente akár több alkalommal is részt vettem a Goetheanumban működő Sozialwissenschaftliche Sektion rendezvényein és munkájában. 

Antropozófiai alapon működő Egyesületek és alapítványok kezdeményezője, ill. alapító tagja vagyok, és a mai napig is aktívan dolgozom azon, hogy a gyakorlatban minél több ember ismerje meg az antropozófia szociális és gyógyító impulzusát. A „Vezetői Kerekasztal” néven közel 20 éven át működő képzési program keretein belül több mint 500 vállalkozó és civil érdeklődő ismerhette meg az antropozófia szociális impulzusát, és a vállalkozások organikus szemléletét. 2005 óta külön foglalkozom a Waldorf közösségek működésével és feladataival, és ennek során szoros kapcsolatot építettem ki több Waldorf iskolával és közösséggel. A legkülönfélébb fórumokon és rendezvényeken tartok előadásokat elsősorban az antropozófiáról és az antropozófia szociális impulzusról, közösségek működéséről és a jövő közésségeiről. 

Szoros kapcsolatot építettem ki külföldi antropozófiai körökkel is, 2005-től kezdőden számos külföldi találkozón és konferencián vettem részt, előadóként és hallgatóként egyaránt. Jó kapcsolatom van a dornachi Általános Antropozófiai Társaság vezetőségének korábbi és jelenlegi tagjaival.

2007 óta veszek részt a Magyar Antropozófiai Társaság választott testületeinek munkájában. 2007 és 2010 közötti években a Közgyűlés jóváhagyásával a Felügyelő Bizottság tagja voltam, majd 2010-től a Magyar Antropozófiai Társaság kibővített vezetőségének tagjaként dolgoztam 2013-ig. 2016-ban pedig a közgyűlés által megerősített és jóváhagyott vezetőség tagja lettem, és a mai napig, mint a Társaság képviselője dolgozom.

Tevékenységemmel a jövőben is egy együttműködő és eleven antropozófiai szellemi élet kibontakozását és fenntartását kívánom elősegíteni, és ennek az érdekében munkálkodom. Célom, hogy az Antropozófiai Társaság egy olyan – fiatalok számára is vonzó – szellemi központtá válhasson, ahonnan kiáradhat a világba egy, az emberi gondolkodást átszellemiesítő impulzus, mely elősegíti, hogy az emberek Michael méltó társaivá válhassanak itt a Földön.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás